„Sokoldalúan használjuk az Allplant, bár nem csak mérnökiroda vagyunk”

Ingatlanbefektetésekben, szállodaberuházásokban, generálkivitelezésben és vasbeton-előregyártásban is érdekelt a K.V Építőipari Kft. és kapcsolt vállalkozásai; tevékenységüket folyamatosan támogatja az építészeti és a mérnöki szoftver. Ifj. Kovács Ferenc, az egyik cégvezető nyilatkozott a részletekről.

– Tudjuk, hogy cégük a Nemetschek Allplan építészeti és mérnöki verzióját is megvásárolta. Azt jelenti ez, hogy építészeti és tartószerkezeti tervezéssel is foglalkoznak?

– A K.V Kft.-hez tartozó vállalkozásaink tevékenysége több területre is kiterjed: foglalkozunk ingatlanbefektetéssel és -üzemeltetéssel, van beton- és vasbeton-előregyártó üzemünk, valamint transzportbeton-gyártással is foglalkozunk. A teljes egészében családunk tulajdonában lévő cégeink összesen háromszáz főt foglalkoztatnak. Az említett Allplan-szoftvereket a saját beruházásunkban épülő épületek tervezéséhez, illetve a vasbeton-előregyártáshoz használjuk.

– Miért éppen az Allplan mellett döntöttek?

– 2009-ben végeztem a BME Építőmérnöki Karának szerkezettervező szakán; egyetemistaként ismerkedtem meg a programmal, a diplomamunkámhoz is 3D-s vasalási terveket mellékeltem. Más szoftverek is előkerültek a tanulmányaim során, de számomra egyértelmű volt, hogy az Allplant tudom a legjobban alkalmazni a feladatokhoz. Így természetesen ezt választottuk, amikor – immár végzett mérnökként – teljes kapacitással elkezdtem a cégünknél dolgozni.

– Mekkora az a csapat, amelyik a cégüknél végül is a tervezéssel foglalkozik, azaz amelyik a megvásárolt szoftvereket használja?

– Édesapám, a cég vezetője építész, én statikus vagyok, és van még egy külsősként dolgozó statikus kollégánk. Rajtunk kívül alkalmanként vonunk be más tervezőt a szakági fejezetekhez. Nem működünk hagyományos értelemben vett tervezőirodaként, de sokrétűen használjuk az Allplant. A program 3D-s funkciói elengedhetetlenek ahhoz, hogy a bonyolultabb előregyártott szerkezeteinket gyártás előtt tudjuk modellezni, folyamatosan fejleszteni, bővíteni tudjuk az elemeink kínálatát és rugalmasan tudjunk reagálni a piaci igényekre. Például a jelenlegi miskolci szállodaberuházásunk generáltervezését és kivitelezését házon belül oldjuk meg, így az építészeti kiviteli terveit teljes körűen az Allplan program segítségével készítem el.

– Elképzelhető, hogy majd külső megrendelésre is készítenek terveket?

– Később talán elképzelhető, de ez egyelőre nincs napirenden. A saját munkáink kitöltik a kapacitásunkat; jómagam is részt veszek a cégvezetésben, tehát nem hiányoznak a külső megbízások.

– Milyen ingatlanberuházások kötődnek a KV Kft. nevéhez?

– Ha számos saját beruházásunk közül ki kell emelnem egyet, akkor az a saját építésű és üzemeltetésű hajdúszoboszlói Hotel Atlantis****superior wellness szálloda, melynek beruházási értéke bruttó 2,7 milliárd Forint. Ez a projekt 2009 végétől 2011 közepéig valósult meg. Éppen ez volt az az épület, amelyiknek a statikai terveit készítettem a diplomamunkám keretében…

– Vagyis, mint az előbb említette, 2009-ben, a válság kellős közepén. Gondolom, kellett
némi bátorság ilyen időszakban belevágni ekkora volumenű beruházásba.

– Hogy 2009 a közepe lenne a válságnak, az most már optimista megközelítésnek tűnik, de valóban: jól át kellett gondolni a beruházást. Lassan két év üzemeltetés távlatából azt mondhatom: a bevételek és a piaci visszajelzések alapján, a jelenlegi gazdasági mélypont mellett is pozitívan nézünk a jövőbe. Visszatérve a statikai tervekre: voltak ebben érdekes részletek, például acél-vasbeton szerkezetű, emelet magas rácsostartó rendszer melynek bonyolult acél- és vasbeton kapcsolatait 3D-ben szerkesztettük ki a lakatos üzemünk számára – ehhez is jó hasznát vettem az Allplan szolgáltatásainak.

– Az építész engedélyezési terveket is önök készítették?

– Nem, mi a statikai terveken kívül a kivitelezési terveket és részletterveket készítettük – itt megint csak nagy hasznát láttuk a 3D-s tervezésnek, amikor egyes részleteket menet közben módosítani kellett.

– Az előbb említett egy miskolci beruházást is. Ott mi épül?

– A fogászati turizmushoz kapcsolódó szállodát építünk, mintegy 1 milliárd forintos beruházás keretében. A projekt neve „Dent Hotel”; nyitás előtt valószínűleg még ki fog egészülni ez a megnevezés. 2012 szeptemberében indult az építkezés és 2013. kora őszére tervezzük a nyitást.

– Ha azt mondja, hogy a szálloda építéséhez olyan saját előregyártott vasbeton elemet is használtak, aminek tervezését házon belül, az Allplan programmal készítették, akkor ezzel szépen bezárul a kör…

– Így van, erre példa, hogy a födémeket előregyártott kéregpaneles technológiával építjük. A lágyvasas betétekkel készülő – tehát nem előfeszített vasalású – elemekre kerül egy 10-15 cm-es monolit betonréteg, kiegészítő vasalással. Valóban, annak ellenére, hogy nem mérnökiroda vagyunk, nagyon sokoldalúan és eredményesen tudjuk használni az Allplant különböző építési problémáink megoldásához. Sok pénzt tudtunk megspórolni ennek köszönhetően.