Nem kérdés, hogy megéri a szoftver megismerésére fordított idő

„Hát, a számítógép csak ennyit tud…” – ez az a mondat, amit Petrás Erzsébet már akkor sem hitt el, amikor főfoglalkozásban kivitelező volt. Ma, statikus magántervezőként is folyamatosan keresi az új lehetőségeket, amelyekkel egyszerűbbé, praktikusabbá teheti a munkáját.

„Százlábú vagyok” – mondja magáról Petrás Erzsébet építőmérnök, amivel arra utal, hogy egyéni vállalkozóként sokféle feladatot vállal, s erre szüksége is van ahhoz, hogy megéljen a piacon. Statikus tervezőként kezdte a pályafutását, majd beruházóként helyezkedett el az OTP-nél. Később hét éven át a kivitelezésben dolgozott, és mellette – immár vasbetontervező szakmérnöki másoddiploma birtokában – magántervezőként is vállalt megbízásokat. 1996 óta folytat magánpraxist. „Ma már helyszíni műszaki vezetésre nem vállalkozom, de a statikai tervezéssel kapcsolatos folyamatos ellenőrzési megbízásokat elfogadok” – teszi hozzá, felsorolva a többi „lábat” is: statikai és építészeti tervek készítését, energetikai tanúsítást, költségvetés-készítést és szakértést.

A fő profil azért mindmáig a statika, azon belül is a viszonylag kis létesítmények tervezése, nagyjából a hatlakásos társasházak méretéig bezárólag. Petrás Erzsébet látványos példája annak, hogy a Nemetschek Allplan nem csupán a nagy irodák munkaeszköze, hanem akár egyetlen magántervező munkáját is hatékonnyá teheti. Viszonylag későn, 2006-ban szánta rá magát arra, hogy a legegyszerűbb statikai Allplan-alapcsomagot megvásárolja, de aztán hamarosan úgy döntött, hogy a 3D-s tervezést lehetővé tevő elemeket is beszerzi, majd – mindezek kiegészítéseként – egyes építészeti szoftverelemeket is. „Bevallom, először féltem a számítógéptől” – ismeri el a szakember. „Kézzel terveztem, de egy idő után nagy akadály volt, hogy ha az ügyfél valamilyen változást akart a tervben, nagy munkarészeket kezdhettem elölről. Ma már a program automatikusan átvezeti a változtatásokat, és több olyan eset volt, amikor a megbízó a módosítási igényeinek közlése után itt leült, és megvárhatta, amíg a kezébe adom az új terveket.”

Petrás Erzsébet nem tagadja, hogy egy tervezőszoftver hatékony alkalmazásához szükség van némi elszántságra és tanulási hajlandóságra is. „Még kivitelezőként gyakran találkoztam olyan tervekkel, amelyeknek a minőségével egyáltalán nem voltam megelégedve. Amikor rákérdeztem egy-két részletre, azt válaszolták: hát, a számítógép ennyit tud… Ebbe nem nyugodtam bele, és amióta magam is számítógépet használok a tervezéshez, tudom, hogy nagyon is sok lehetőség van, amit ki lehet használni, csak utána kell járni.” Hozzáfűzi azt is: ehhez az utánajáráshoz azért nem kell óriási erőfeszítéseket tenni. Érdemes például időnként ellátogatni a Nemetschek Csütörtökökre; ha csak egy-két ötletet is hasznosít az ember az ott hallottak közül, máris látszik, hogy megéri az erre szánt idő. Petrás Erzsébet akkor sem habozik sokáig, ha soron kívül van szüksége valamilyen információra, telefont (vagy skype-ot) ragad, és hívja a budapesti Nemetschek-irodát. „Rengeteg finomságot, praktikát megtanultam így, ami gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a munkámat. Egy percig sem bántam meg, hogy az Allplan mellett döntöttem, és ez nagyban köszönhető annak is, hogy nemcsak egy szoftvert kaptam így, hanem vele együtt minden segítséget és szolgáltatást, ami a hatékony alkalmazásban segít.”

A szakember a gyakran kihasznált előnyök között említi azt is, hogy az Allplan gond nélkül kezeli a dwg, az ifc és a pdf formátumot is. Mint mondja: „Nagy könnyebbség, hogy egy pdf-ben kapott terven azonnal el tudok kezdeni dolgozni.” A szoftvert jellemezve összefoglalásként még megjegyzi: „Ez a program nagyon precíz – tipikus német termék. Nem enged meg lazaságokat. Úgy gondolom, hogy egy statikusnak éppen erre van szüksége. Én legalábbis csak olyan munkát adok ki a kezemből, amit a legjobb tudásom szerint csináltam, és aminek a helyességéről meg vagyok győződve. Ehhez állandó segítséget kapok az Allplantól.”