„Amikor választottam, igyekeztem alaposan körülnézni”

2016. 09. 13.

Milyen tervezőszoftvert érdemes megvásárolni egy induló irodának, amelyik hatékonyan szeretne dolgozni, nyitva akarja hagyni a lehetőséget a továbbfejlődéshez és szép tervlapokat akar átadni a megrendelőinek? Bogdándy Béla debreceni statikus az Allplant választotta.

Sorozatunk korábbi részeiben elsősorban olyan szakembereket mutattunk be a Nemetschek-honlapon, akik az Allplan program (illetve más Nemetschek-szoftverek) felhasználói, és már széles körben ismert tervezőként szereztek nevet maguknak Magyarországon. Most eltérünk ettől a hagyománytól: ezúttal olyan fiatal statikust mutatunk be, aki a közelmúltban indította el tervezői pályafutását.

A fogalmazás nem egészen pontos; Bogdándy Bélának már korábban is volt tervezői praxisa, melyet oktatói munkája mellett gyakorolt. 2001-től 2010-ig a Debreceni Egyetem Műszaki Karán (korábban Műszaki Főiskolai Karán) tanított mechanikát, s ezzel párhuzamosan dolgozott – s mindmáig dolgozik – PhD-témáján. „Ebben az évben annyi változás történt, hogy a tervezés és szakértés lett számomra a kizárólagos megélhetési forrás, s ehhez vált szükségessé egy igazán professzionális mérnöki szoftver, az Allplan teljes verziójának megvásárlása” – teszi hozzá kérdésünkre a szakember.

Bogdándy Béla irodája egyelőre egyszemélyes vállalkozásként működik, alkalmanként von be rajzolót, vagy más tervezőt a munkába. Kis és közepes méretű munkák a jellemzőek tevékenységére, több ipari és mezőgazdasági épület, csarnok szerepel eddigi megbízásai között, de előfordult például pályázati pénzből finanszírozott iskolabővítés is. „Eleinte több munkát kénytelen voltam visszautasítani, mert láttam, hogy nem lesz kapacitásom az elvégzéséhez” – mondja a statikus. Leginkább lakóhelyén, Debrecenben és tágabb környékén (Észak-Kelet-Magyarországon, azaz Hajdú-Bihar, esetleg Szabolcs-Szatmár megyében) kap megbízásokat.

„Amikor tervezőszoftvert választottam, igyekeztem alaposan körülnézni. Az Allplanról többféle véleményt is hallottam, ezért elhatároztam, hogy közelebbről is megnézem. Kértem egy bemutatót a Nemetschek Magyarország munkatársaitól, és ez teljesen meggyőzött. A program logikája, gondolatmenete nagyon közel áll hozzám” – magyarázza döntése hátterét Bogdándy Béla. Hozzáfűzi azt is, hogy az általa megvásárolt programverzió előnyei közé tartozik a három dimenzióban való tervezés lehetősége is; ezzel garantálható, hogy a betervezett acélbetétek valóban elférnek az adott helyen. „A 3D-ben való tervezéshez eleinte kell némi pepecselés, de ez aztán visszahozza a belefektetett munkát. Különösen azokban az esetekben, amikor az építészek nem kényeztetik el a szaktervezőket a részletek kidolgozásával…”

A szakember úgy gondolja, egy fejlődési pályán induló tervezőirodának mindenképpen szüksége van olyan szoftverre, ami különböző típusú feladatok hatékony elvégzését teszi lehetővé, és amiben benne van a továbblépés lehetősége is. „Számomra az is nagyon fontos, hogy az elkészült tervek ne csak szakmailag legyenek kifogástalanok, de megjelenésükben is igényes, szép rajzok készüljenek. A megbízók megnyerésében ennek is jelentős szerepe van. Az Allplannal ebben a tekintetben is teljesen meg vagyok elégedve” – említ még egy fontos szempontot Bogdándy Béla.

Olvass bele legújabb cikkeinkbe

Szeizmikus korszerűsítés rekordidő alatt az Allplan Bridge segítségével

Egy 1960-as évekbeli viadukt vizsgálatához és szeizmikus korszerűsítéséhez a Fanigliulo...

Hotel Oberthaler: egy felújítás, amely a csillagokat célozza meg

Az "Oberthaler Park Hotel" épületfelújítási és bővítési projektjét 2023 januárjában mutatta be a...

ACMS Architects: Építészet az éghajlatváltozás idején

Prof. Christian Schlüter, az ACMS Architects munkatársa betekintést nyújt az éghajlatbarát és...

Hogyan válasszunk építészeti tervezőszoftvert

Az építészeti BIM-szoftver kritikus szerepet játszik a tervezési folyamatban. A megfelelő...

MENSE-KORTE: A 3D-s betonnyomtatás lenyűgöző technológiája

A 3D-s betonnyomtatás úttörői, a MENSE-KORTE ingenieure+architekten bebizonyították, hogy ez a...

Fő termékeink

Ismerd meg további referenciáinkat!

Sokkal több, mint „villanyos rajztábla”

Kis építészirodák működését is hatékonyabbá teheti, ha kihasználják a magas szintű tervezőszoftverekben rejlő lehetőségeket – derül ki Klenk Csaba, friss Ybl-díjas építész nyilatkozatából. A Kern és Klenk irodában már a vázlatterveket 3D-ben készítik, és a háromdimenziós modell alkalmazására biztatják a társtervezőket is.

„Ez a projekt sikerre volt ítélve”

Nem szokványos eset, hogy egy egyszemélyes magyar mérnökiroda teljesítménye kivívja egy tekintélyes nemzetközi szakmai zsűri elismerését. Báthory Tibor Gábor statikussal beszélgettünk, akivel ez most mégis megtörténhetett.

3D-modellezés a műemlék-rekonstrukciós munkákban

Bőven megtérül a háromdimenziós modellek elkészítésébe fektetett – nem kevés – munka a műemlék-rekonstrukciós feladatok esetében: önmagát a pontatlanságoktól, megbízóit pedig a félreértésektől mentheti meg így a tervező. Fehérváry Rudolf építész nyilatkozott lapunknak széles körű tapasztalatairól.